Utazásaim

Tehát eljött az utolsó nap is, és Szandrám egyre jobban hiányzik, de egyre szomorúbb is vagyok, hogy vége, és lassan menni kell haza. Korábban kellett kelni, mert egy órával hamarabb volt a reggeli, aztán metróval és villamossal a Zionkirchéhez mentünk, ami egy protestáns templom Berlin legmagasabb természetes pontján, és aminek elég nagy szerepe volt a demokratikus forradalomban, mert itt gyűltek össze az ellenzékiek és itt volt először sikeres a tüntetés és tiltakozás a Stasi ellen 1987-ben. Sajnos a beszélgetés elég vacak volt, a meghívott vendégek (akik '89-ben szerepet játszottak az eseményekben) nem beszéltek túl érdekesen, csak egyikőjük tudott angolul, a többinek fordítottak, de voltak technikai problémák is... na mindegy, aztán végetért. Innen kajálni mentünk, de előtte megkértem a tolmács lányokat, hogy nem írnák-e föl nekem egy papírra szép nagy betűkkel, hogy Alexanderplatz, TV-Tower, 10€, hátha találok valakit, akivel felmehetek. Igen, azt is kihagytam, hogy ez volt az első nap, hogy Berlinben találkoztam Andreassal, mert az előző két napon nem tudott eljönni a programokra. Itt beszélgettünk, és végül az étteremben először ő gondolta úgy, hogy szívesen feljön velem a toronyba. Aztán svédek is csapódtak hozzánk, hárman, vagy négyen, meg a villamosmegállóban találkoztunk két lengyel sráccal, akik a szállodába igyekeztek. Szóval, már a villamoson kiderült, hogy osztódunk, az egyik svéd lány a szállodába ment, és Andreas pedig inkább haza, mert nem volt jó kedve. Szóval három svéddel maradtam, akikkel oda is értünk az Alexanderplatzra, és beálltunk a sorba a TV-toronynál. Ők itt gondolták meg magukat, és végül megint egyedül maradtam. Rövid gondolkodás után eldöntöttem, hogy egyedül is felmegyek, akármennyire is nem jó egyedül lenni, és nem bántam meg, egyáltalán nem. Persze, előtte még volt két órám kb. mert a jegyem 1726-os sorszámmal futott, és amikor 2 óra körül megvettem, még csak az 1300, 1400-asok mehettek fel. Szóval S-Bahnoztam egy kicsit megint, illetve visszamentem a hotelbe ruhát cserélni, meg ilyesmi. Aztán még S-Bahnozni akartam egy kicsit, amikor jött az SMS, hogy mehetek is a toronyba (SMS-szolgáltatás is tartozik a jegyhez), úgyhogy egyenesen arra vettem az irányt. Még egyszer sorba kellett állni egy kicsit, amikor a liftre kellett várni, de az nem volt vészes, egyáltalán nem. :) A lift viszont igen, vagyis annak tűnt. Aldus mondta, hogy 6-8 métert tesz meg egy másodperc alatt, kicsit hihetetlennek hangzott, de basszus, valóban. 6,25 méterről indul és 203 méterre megy fel. A kijelzőn átlag 15-ösével ugrottakak a számok, olyan sebességgel mentünk felfele. Viszont a gyomromat (szerencsére) egyáltalán nem viselte meg a dolog. Körülbelül másfél órát voltam fenn, hihetetlenül gyönyörű a kilátás, és nagyon jól esett ott lenni. Legalább 120 fényképet csináltam odaföntről és többszázat összesen, bár még mindig nem eleget ahhoz képest, hogy mennyit lehetne. Az utolsó négy Eurómból megittem egy Café lattét odafönn, majd amikor már tényleg nem volt több vonat és ház amit lefotózhattam volna, akkor lejöttem. Ezután S és U-Bahnozás következett, amíg vissza kellett menni a szállodába, legalább másfél órám volt, és ezt is nagyon élveztem, olyan helyeken is jártam, ahova turista már nem jár túl sok, ilyen kicsit külvárosi (kertvárosi) helyek.

A szállodába visszaérve a program zárása volt, egy nagyjából két órás nevetgélős, tapsolós, technikai problémás esemény, de ami azért összességében oké volt és lezárta a rendezvényt. Kaptunk egy tanúsítványt arról, hogy részt vettünk ezen a rendezvényen, és a szervezők virágot kaptak, meg minden ilyesmi. Volt szó problémákról, meg arról, hogy mi volt jó. Én annyit tettem hozzá, hogy bár egyedül jöttem Magyarországról, a lelkemben nem egyedül megyek haza, hanem számos új baráttal az egész világról. Ezután vacsora jött, ami nem volt olyan rossz a francia étteremhez képest (bolognai szerű, rakott, sült tészta). :)